Múlt hét csütörtökének (08.30) reggelén felkerekedett kis családunk, és meglátogattuk Bence leendő óvodáját, és azon belül is a Maci csoportot. Nyílt nap volt, bent lehettek a szülők is. A rövid ismerkedés alatt az volt a benyomásunk, jó helyre került a mi kis Benyónk. Biztatóak voltak a jelek, kisfiunk simán otthagyott minket a padoknál, és Ági nénitől, egy egyik óvónőtől, elkért játékokat, és leült velük játszani. Láthatóan magabiztosan mozgott az új környezetében.
Hétfőn indult volna az óvodai bevetés, de egy kis gyomorrontás egy nappal eltolta a kezdésünket. Így aztán kedden, ismét teljes létszámban, nekivágtunk az óvoda felé vezető útnak. Az elválást nem úsztuk meg sírás nélkül. Ja, nem Bence. Ő simán bement a csoportba, és már a játékokat kereste, mikor mi elindultunk. Nórinál viszont eltört a mécses. "Már olyan nagy."
Aztán kedd délután Nóri kifaggatta Benyót, mi volt az óvodában. Mesélt, mesélt, majd egyszer csak felháborodott hangon belefogott egy új történésbe. "Az egyik kisfiú azt mondta nekem, hogy kis tökfej. De anyu! Én már nagy vagyok."
Biztos forrásból tudom, hogy nem csak Nóri küszködik könnyekkel... ;))
VálaszTörlésEgy ismeretlen emigráns :D
Ezt majd a sorozatunk második részében publikálom. De valóban volt némi visszaesés Benyónál. :o) A jó hír az, hogy csupán múló visszaesésről beszélhetünk, ma már (ha nem is örömében ugrándozva, de) sírás nélkül vettük be az óvoda épületét. :O)
VálaszTörlésJó, hát szerintem ez természetes, hogy néha nincs kedve bemenni. Ha tehetném én is sírnék, csak hogy ne kelljen bemennem... :) A sorozat második részét pedig izgatottan várjuk!
VálaszTörlés