Olaszország - Caorle - VelenceCaorle

Caorle

8 órás út után érkeztünk meg úti célunkhoz. Bence szerencsére nagyon jól bírta az utat, ami nagy részben a számtalan mesének volt köszönhető, amit magunkkal vittünk. Kipakoltunk, és nyakunkba vettük a várost...

Megérkezésünk utáni 5. percben Bence már kisajátította a kanapét.

Caorle legszebb virágai.

A "mi apánkkal" motorozni, pláne pókemberes motoron, igazán nagy élmény volt.

Caorle óvárosának voltak csendes, eldugott utcácskái...

...és voltak gyönyörű, forgalmas terei is.

A bringa sokat lógott a vállunkon.

Ez a torony is ferde? Lehet, hogy csak a fényképésszel volt  gond.

Igazán kellemes volt a séta a tengerparti sétányon.

Velence

Hétfőre rossz időt mondtak, ezért jól felöltöztünk, és elindultunk kirándulni Velencébe. A képek tanulsága szerint az időjósok nagyot tévedtek. Hét ágra sütött a nap.

Velencében a Szent Márk téren.

Az olaszok nem felejtettek el fagyit készíteni. Ezt Bence minden nap leellenőrizte.

Benyó vajon mire gondol-a hajó láttán?

Kilátás a Canal Grandére. Háttérben az épp "versenyző" csónakokkal.

Sáta a hullafáradt kisfiunkkal.

Aminek a következménye, hogy az út negyedét ilyen pózban tette meg.

Caorle

Caorle - tengerpart. A kagylógyűjtés nem volt nehéz, csak le kellett hajolni a parton.

Bence az új olasz pólójában. Helyi szokás szerint felcsapott gallérral.

Fagyizás a kedvenc fagyizóból származó fagyikkal a kedvenc padunkon.

Mami is magára öltött egy gyönyörű helyi ruhadarabot. Ilyen barnán már mindenki olasznak nézte Őket.

Szieszta a parton.

Történetük megértéséhez szükség van némi meseismeretre. Aki ismeri Tűzoltó Sam történetét, azok átugorhatják a következő részt. Aki nem halott még erről a mesefiguráról és a mese rossz gyerekét alakító Norman Priceról, annak ajánlom figyelmébe a következő videót: Sam a tűzoltó.

Sok "helyi mozgóárus" járta a partot, hasznosabbnál hasznosabb dolgokkal. Volt szappanbuborék fújó, eredeti márkás órák, és még sok egyéb.

Odajött hozzánk egy árus és mondta a szokásos marketing sablont:
- Good price.
Mire Bence elkeseredetten odafordult hozzám:
- Halottad? Azt mondta rám, hogy Price.

Már óvoda? De még csak most született...

Ezt nem is értem, hogy történhetett. Mikor? Hol voltam én közben? A számtalan kérdés szappanbuborékként bukkan elő fejemből, miközben sétálunk Nórival és Bencével az óvoda folyosóján. Beiratkozási nap van, mi épp a leendő óvodás csoportokat nézegetjük. Idegenvezetőnk információinak megértése és befogadása közel sem jelent akkora problémát, mint az, hogy mit keresünk mi itt. Bence hamar túlteszi magát az idegen környezet okozta félszegségén. A gyerekek és a játékok látványa bekapcsolja nála a pavlovi reflexet és túravezetőnk legnagyobb döbbenetére besétál az egyik csoportba. Ott egy nagyobbacska srác kézen fogja - Gyere, megmutatom a játékokat. - mondja, és már sétálnak is kézen fogva a szobában. A csoport nevelőnője meg is jegyzi, hogy itt nem lesz nagy probléma a beszoktatással. Beszoktatás? És bennem megint kigyullad a szürreális eseményt jelző lámpa. Épphogy csak leesett a köldökcsonkja. Most volt, hogy térden állva futott. Vagy lehet, hogy ezek már régebben történtek? Mindenesetre Bencét kikönyörögjük a szobából, és kutyafuttában megnézzük a többi csoportot is, majd beülünk a "váróba". Néhány órás várakozás után sorra kerülünk. A felvételik meghallgatást végző hölgy igen kedves, kicsit feszengünk, fontos számunkra, hogy Bence ide járhasson. Az óvoda nem csak szép, igényesen karbantartott, de ráadásul pár perc sétára van tőlünk. A bőségesen felszerelt külön tornaterem és a sószoba (paraji sótömbökkel kirakva, ahol a gyerekek relaxálva gyümölcsöket majszolnak) olyan extrák, amiről minden szülő álmodik. A meghallgatás jól sikerült, teljesítünk minden kritériumot ami a előfeltétel a sikeres felvételhez. Nincs más dolgunk, mint várni. Úgy egy hónappal később megjelent egy hirdetmény az óvoda hirdetőtábláján:

Nagy a mi örömünk, de mint szokott, ebbe egy kis üröm is vegyül. Hamarosan sokkal kevesebbet látjuk a mi kis Bencénket.