Egy babonás ember félelmével, csak halkan súgom a blogolvasók fülébe, hogy Bence alvási szokásába változás állt be. Ja, nem. Nem a képen látható módon altatja magát, bár ez egy igen szimpatikus módja lenne. Fürdetés és öltöztetés után (ez utóbbi azért még időnként számára játéknak vélt kergetőzésbe torkollik) mindannyian összegyűlünk kisfiunk szobájában. Nóri a fotelbe ül, Bence és én az ágy melletti matracra heveredünk, és én kezembe fogom a kiválasztott mesekönyvet. A hagyományos mesélésekkel szemben, nem kezdem el felolvasni a leírt mesét, mert Bencus ilyenkor gyors lapozásba kezd. Igen cifra történetek alakultak így ki Piroskáról, akit elindult az erdőbe, de megmérgezte a gonosz mostohája, míg végül előkerült a terülj-terülj asztalka és lett a végére hét országra szóló lakodalom. Tehát a felolvasás helyett az illusztrációként szolgáló képeket elemezgetjük. Ki látható a képen, mit csinál, hol van, mi van nála, mi van rajta, és hasonlók. Bencus lelkesen beszáll a kiértékelésbe, és ismételgeti az elhangzottakat. Mikor érzi, hogy kezdi elnyomni a fáradság, akkor gyorsan átbotorkál Nórihoz, és egy kellemes, elalvásra alkalmas pozitúrába helyezkedik. Már nincs szopi, és a gaji-gaji is egyre ritkább. Az én feladatom, hogy mozdulatlanul feküdjek tovább, mert ha megpróbálok kimenni (amire már volt precedens), akkor Ő ezt rögtön szóvá teszi, és az altatás egy egészen más irányt vesz. Általában nekem hamarabb sikerül elaludnom, mint Bencének, így mikor Nóri át szeretné tenni Bencét a matracra, akkor előtte megbököd engem a lábával, és én utat biztosítok a számukra. Hogy miért a matracra? Korábban azt tapasztaltuk, ha az ágyra rakjuk, előbb-utóbb a földön, a szőnyegen fekve találjuk. Másrészt éjszakánként előforduló sűrű felkeléshez, amikor Nóri jelenlétét is igényelte, igen praktikus megoldást kínált. Mostanra azonban változott a helyzet. És innentől tényleg csak suttogva közlöm, átalussza az éjszakákat.
