-"Bence baba, Bence baba! Megfésüllek, jó?"



-"Most sokkal jobb?"

…ravasz, mint a róka. Jön, búúúúú, győz, fut.

-"Össze-vissza áll a hajad." -"Jaj, már megint?"

Van az a mosoly, ami feledtetni tudja az ember összes búját-baját.

Gondolkodom, tehát vagyok.

Egy kis ejtőzés.

Altatni jó!(?)

Történt a közelmúltban, egy szép hétvégi reggelen, ami egy annál dolgosabb éjszakát követett, hogy az óránkénti etetéstől megfáradt Nóri megkért, foglaljam le Bencét pár óra ereéig, amíg megpróbál valamicskét pótolni a kimaradt alvásából. Fogtam hát Hakapeszi urat, és átvittem a szobájába. Arra gondoltam az ölembe fogva elringatom Nóri szuper etetős székében. Eszembe jutott, pár nappal azelőtt milyen nyugtatóan hatott rá a gyerekzene. Odaballagtam hát a dvd lejátszóhoz, és bekapcsoltam, majd lehuppantam a székbe. Legnagyobb örömömre Bencus már le is csukta szemét, és elindult az elalvás rögös útján. Ekkor eszméltem fel. A dvd-ből ugyanis a várt gyereknóták helyett zenerégész kedvesem gyűjteményének legrégebbi darabjai szólaltak meg, ráadásul nem is igazán halkan. Az 50-60-as évek „legszebb” slágerei (mai előadók tolmácsolásában) rám közel sem hatottak olyan nyugtatóan, mint Bencére. Első ötletem az volt, hogy lejjebb csúszva a fotelben a lábujjammal kikapcsolom. Sajnos kiderült, a fotel túl messze van a szekrénytől, így ez nem fog összejönni. További problémát jelentett, hogy Bence minden egyes apró mozdulatomra reagált, felvetve ezzel a felébredés, ordibálás rémképét. Mire sikerült feltornásznom magamat a kiinduló pozícióba megfogadtam, hogy alkalomadtán első dolgom lesz odakészíteni a távirányítót. Ennek híján viszont valami használható ötletre volt szükség, amivel véget vethetnék szenvedéseimnek. Azt, hogy eltaláljam valamivel a kikapcsoló gombot, elég esélytelennek éreztem Ráadásul meg volt a veszélye, hogy az éktelenül csörömpölni fog. Egyetlen használható tárgyat találtam a kezem ügyébe akadók közt. Az etetéshez használt párnát. Elég puhának tűnt ahhoz, hogy ne keltsen zajt. Kezembe fogtam hát a párnát. Becéloztam vele a stop gombot. Összpontosítottam. Tudtam, hogy csak egy dobásom van. Próbáltam eggyé válni a céllal. Mikor elérkezett a pillanat, dobtam. Jaj, ne! A visszaléptetés gombot találtam el. Itt fel is adtam, megpróbáltam inkább megbarátkozni a feledés homályából feltörő muzsikákkal. A lényeg mégiscsak az volt, hogy Bence nyugodtam aludjon, és Ő nem is volt rest. Több mint 2 órán keresztül csak aludt, és aludt.

(A kép csak illusztráció.)

Egy szakajtónyi gyerek

A második hullámban érkezett unokatestvér áradat végre egy időben, egy helyen, és mindenki ébren, illetve senki sem sír. Hogy érzékeltessem, ezt olyan dolog lencsevégre kapni, mint egy kolibrit, mikor két szárnycsapás közt megvakarja a hónalját.

"Kutyánmajom"

Ha valaki ez így nem értené, annak ajánlom a következő kis videót!

http://www.youtube.com/watch?v=-pVrOUyuiTA